szerda, június 09, 2021

Most találtam a neten

 egy jó humorú cikket arról, mit tegyünk, ha szeretnénk egy növényt, de nem merünk kérni:

Femina.hu / kert, Hódos Hajni: Jaj, de szép virág! Hogy hívják?


Egy múltbeli tévedésem

 kísért a zuglói kertben, ahol a kertmániám kezdődött: ültettem két olyan növényt is, amit nem kellett volna. Nagy meténget és Lángszínű sásliliomot amit kertészek szedtek ki másik kertből, s én naiv, gondoltam, hogy megmentek belőlük pár tövet.

Van, ahol kis túlzással, majdnem térdig ér: de minimum lábszárközépig a nagy meténg.
Ha nem figyel oda az ember, el is lehet esni benne, mivel a szárai legyökereznek, s ott is maradnak sokáig...


Ez egy sövénnyíró olló...

A sásliliom, bár agresszívabb, mint a nemesített változatok, nem okozott túl nagy gondot, de a nagy meténg katasztrófának bizonyult. Természetesen ilyen mértékű elszaporodásához, hogy szinte a fél kertet benövi, a kert gazdájának lustasága is hozzájárult, de nem magyarázza azt: a többi növény nem hatalmasodott el a kerten ennyire.

Jelenlegi kertemben is ültettem pár tövet: évek óta szigorúan írtom most már, de újra, és újra felbukkan. (A kis meténggel, aki kistestvérének számít, jó barátságban maradtam: igazán rendesen viselkedik.)

Úgy kell elképzelni, hogy ahol lehajlik, s eléri a földet, szépen legyökeredzik..


Pár angol nyelvű linket találtam csak, ahol felvetik, hogy invazív, azaz özönnövényként veszélyes a környezetre, főleg amerikában:

Getting rid of Periwinkle Plants és Big periwinkle

Irtására az ajánlás: kiásás, illetve nyírás, pl. fűnyíróval, s közvetlenül ezután olajos alapú gyomírtószerrel kezelés (mivel fényes leveléről a vízbázisú gyomirtószerek leperegnek; a vágással sértett felület pedig segíti a szer felszívódását).  Télen könnyebb a gyomirtószert alkalmazni, mert több növény visszahúzódik, így azokban kevesebb kár keletkezik. Így is több szezon, vagy év kell a kiirtásához.

Nem vagyok gyomirtószer használó, de itt, ebben az esetben be kellene vetni, nehogy az egész kert csak nagy meténgből álljon majd.