péntek, november 30, 2018

Egy francia kerttervezővel a kertjében beszélgetnek

Dialogue avec Christian Fournet / NewsjardinTV / Youtube



Kertlátogatások az Edenpont, (volt Kertnézőben) szervezésében / visszatekintés

 Nagy dolog, hogy elindították programjaikat, itthon nem volt lehetőség mások kertjeibe betekinteni, úgy, mint például Angliában...
 2013 májusától mostanáig, 29 alkalommal biztosan voltam kertnézőben.
Ezek közül az alábbi 5 kertben többször is jártam, mivel tetszettek annyira, hogy különböző évszakokban láthassam ezeket a kerteket.
Angol tradíciók alapján
Erdő ölelésében
Évelők és rózsák társaságában
1000 írisz kertje
A titkos kert

(Lett volna még olyan kert, ahova többször visszatértem volna, de a kert már nem elérhető látogatásra.)

A 29 kertlátogatásból 4 alkalom Budapesten, 8 alkalom Budapest közeli településen, 11 alkalom Budapesttől már kicsit messzebb volt. A távolabbi településeken fekvő kertek látogatása gondot okoz nekem, ha nem tudok tömegközlekedéssel menni; s ez akkor is előfordul, ha amúgy jól megközelíthető helyen van a látogatandó kert: hétvégén, vidéken levő kertbe délelőtt 10 órára leérni sok helyen csak hajnali indulással lenne megoldható. De a legtöbb utazás mindenképpen megérte, mivel élményekben gazdagon tértem haza.

Az egyik kert nem is magánkert volt a megszokott módon, hanem a Holland nagykövet rezidenciájának kertje. Sokszor eszembe jut, nagyon nagy élmény volt, egy érdekes, az én világomtól nagyon eltérő másik világba csöppentem bele.
( A helyről ezt a cikket találtam: A holland rezidencián / A Mi Otthonunk )

csütörtök, november 22, 2018

Film: az Arte programján találtam

a párizsi Pere-Lachaise temetőben készült dokumentumfilmet. A temetőről, elsősorban növény- és állatvilágáról szól. Az Arte programján (applikációjában), több nyelv is választható hozzá.
 Hangulatos, szép, érdekes film.
Arte: Discovering Pere-Lachaise Cemetery / Arte

ugyanez a film a Youtube csatornán:
 Éternel Jardin: Le cimetiere du Pere-Lachaise

péntek, november 09, 2018

Egy szép és ötletes részlet egy angliai kertből

az angol, The English Garden folyóirat, 2014 októberi számában van róla cikk:





A kertről itt is olvashatunk: York Gate Garden / Perennial
itt pedig rövid videó róla a BBC honlapján: Small and Intimate York Gate Garden /BBC One

Ezt a folyóiratot egyébként kevésbé kedvelem, mint a Gardens Illustrated magazint, kevesebb szép kertet mutatott be, s mikor az évre előfizetett újság se szó, se beszéd összement, (szélességben kb egy centivel kevesebb lett), megsértődtem, s nem rendeltem meg többet. (Amúgy sem rendeltem meg minden évben őket, most például csak újraolvasom az eddig beérkezetteket.)

szerda, november 07, 2018

Őszi színek otthon


 Ez a virágos som még nem virágzott eddig soha, de idén már nagyon szép az őszi színe.
Virágos som / Botanikaland
A meszes talaj nem kedvező neki, s én mással nem szolgálhatok...Próbálok kedvében járni, kezdem nagyon megkedvelni.

Idén a szárnyas kecskerágó ( bordó színű most) finomabb színt vett fel, mint tavaly, s nagyon szépen mutat a sárguló lombú som ("Midwinter Fire") előtt.
A téli kert színei / Kertészlány










 A hólyagvesszők is igen szépen színeződnek.
( Physocarpus opulifolius)
Nifty Ninebarks / Rotary Botanical Gard. Hort. Blog
'Lady Emma Hamilton'

 Nagyvirágú tárnicslonc