péntek, április 27, 2018

Egy újabb kertet fedezhettem fel

szombaton, az Édenpont szervezésében.( Zöld pagony /Edenpont )
Különösen örültem annak, hogy nem kellett messzire vezetnem, sőt, a kertet az utca felől már én is kinéztem magamnak a véletlennek köszönhetően. Így a navigációra sem volt szükségem, s most nem is késtem el a csapatból.

Különlegessége a kertnek, hogy az utcai sáv többször olyan széles, mint az átlag: sok szép növénnyel, fával beültetve. Továbbá, hogy a kert alaprajza ötszögű, emiatt a ház, a terasszal így teljesen nyitott a kertre.

Gyönyörű pázsit van ott, amilyen nekem már soha nem lesz. (Lustaság, háziállatok, és természetvédelem szerepel az okok között.) Kicsi tó is van, természethű beültetéssel a partján.



A különböző japán juharok nagyon szépek, egészségesek, jó rájuk nézni.




Hasonló kerti utakat szeretnék én is:

 


Sok szép részletről nem is tudtam jó képet készíteni, pedig a különböző növények egymás mellett nagyon szépen mutattak. Változatos ágrendszereikkel, különböző levélformáikkal sokat hozzáadnak a kert jó hangulatához.

kedd, április 24, 2018

Esti csendélet tulipánokkal


Csalódás volt a Japánkerti nap

a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziumban.  Japánkert / VM KASZK

Szombat délután 3 óra körül értünk oda. Alig lézengett pár ember, növényvásár egy-két stand;  -- az utóbbi évekhez képest nagyon gyenge volt.

A Japánkertben a vezetés végét kaptuk el, s utána már hiába vártunk a következő vezetésre.
(S amíg- hiába- vártunk, a szomszédos sportpálya naptól felforrósodó gumiszaga elől menekülnünk kellett a kert belseje felé. Nagy múltú japánkert, szegény, mi mindent el kell viselnie.)

A cseresznyefák viszont kitettek magukért, ők nagy lelkesedéssel fogadtak minket.





Mindig nagy élmény beállni a kertben levő hatalmas fenyő alá, melynek alsó ágai lehajlanak a földre.




Hangulatos, barátságos hely nagyon.
Ezt a kertet is keresztanyámnak köszönhetem, hogy megismerhettem, aki több botanikus kertbe is elvitt magával.
(Jellemző, hogy a kert közelében éltem diákként több évet, s nem is tudtam róla, hogy létezik...)




szerda, április 18, 2018

Tulipánok: élőben az igaziak

de emlékezni segítenek a képek, mit, hova ültettem.


 Nem szoktam kiszedni őket elvirágzás után a földből, csak ha már alig virágoznak. ( Akkor már a földben elnyomják egymást a szaporodó kicsi hagymák.) Úgy látom, 3-4 évig így is szépen díszítenek.










Tavasszal, mikor virágoznak, kis füzetbe összeírom azokat a területeket, ahonnan hiányzanak, s ősszel így újabb területeket ültetek be kb. 7-8 tulipánnal, foltonként.
A következő pár évben megtöbbszöröződnek, majd szép lassan leállnak a virágzással.




Szeretem a botanikai tulipánokat nagyon.
Alacsonyabbak, kis virágfejük van, de egy hagymához több virág is tartozik.









A 'flaming' típusúakat is igen kedvelem...


 - s a sötétebb színárnyalatokat is.


Eddig majdnem minden évben
  Tulipánvilág -  TulipánVilág
  Szászírisz - Szász Íriszkert
  Fexin - Fexin Virághagyma Webáruház
volt, ahonnan rendeltem a tulipánokat, s csak néha vettem máshol egy- egy csomaggal.
Mivel születésnapom nyár végén van, s addigra már kaphatóak a kertészetekben, volt, hogy ott választhattam magamnak ajándékot. Így kétszer örülhettem neki, vásárláskor és virágzáskor egyaránt.




Sokszor gondolok virágzás idején a Tulipomania korszakára, az 1600 évek időszakára.
Mennyire értékes volt akkor akár csak egy darab tulipánhagyma, s ehhez képest milyen gazdag vagyok én most ezzel a sok szép virággal...
angolul egy cikk: Tulipomania! / The Paris Review
magyarul a korszakról Tulipánmánia /Botanikaland

kedd, április 17, 2018

John Brookes, angol kerttervező,

akinek több könyve megjelent magyar kiadásban is, most egy hónapja halt meg, március 16.-án, 84 éves korában. A hírre a Financial Times (április 14/15.-i) hétvégi számában találtam rá, Robin Lane Fox hosszú cikkében emlékezett meg róla: John Brookes' gardening legacy lives on

 Az alábbi cikkeket is találtam még:
John Brookes / Oxford College of Garden Design
Author John Brookes was a rarity / The Washington Post
A Tribute to John Brookes / Society of Garden Designers

Itt egy rövid film a Vimeo-n, John Brookes at Denmans

és a YouTube-on:


Az alábbi könyvei a 1990-es években jelentek meg az Officina Nova kiadónál:
Apró kertek (The New Small Garden),
Kertek könyve (The Garden Book)



A kerttervezés iskolája;

A kertészet mesteriskolája című könyve pedig 2006-ban Ikar /Bratislava/ kiadónál jelent meg.


hétfő, április 16, 2018

Most virágoztak a cseresznyefák a Füvészkertben,

ahol Sakura ünnep volt, s annak is második hétvégéje. 



 
Meleg idő, gyönyörű virágok: mikor mi elhagytuk a kertet, dél körül, már sokan voltak a kertben.

Bár most a fás bazsarózsák még nem virágoztak, gyönyörködhettünk a virágzó liliomfákban:



 ( Amiket eddig én, hibásan, tulipánfának hívtam... Magnólia / Út a kerthez )

A pálmaház mellett egy nagyon illatos virágú növényre is bukkantunk, a Delavay- illatosfára:



Egy kicsike, érdekes nevű növényke ( henye boroszlán), is virágozni készült:


S végül találtam egy újabb növénykét, amit szeretnék otthon a kertemben tudni...
A boglárcserje krémszínű változatát ( Kerria japonica "Albescens'):

csütörtök, április 12, 2018

Sakura ünnep a Füvészkertben

Az első hétvégéről lemaradtam, de a mostani, második, április 14-15.-i hétvégén feltétlenül megyek:
Sakura ünnep / Füvészkert

szerda, április 11, 2018

Kertnézőben voltam,

kicsike japánkertben, az Édenpont szervezésében.
 ( Volt Kertnézőben: Edenpont;  Japánkert / Edenpont )

Nehezen találtam oda, s erről a béna navigáció is tehet. Kellett pár perc, hogy lenyugodva, a kertben létezve, felfoghassam szépségeit és értékeit.
Borús, hűvös idő, s a kert kicsiny mérete, a gyönyörű kilátást megzavaró légvezetékeken túllépve, sok-sok apró részlet, érdekesség volt látható:


A mandula fácska virágzott, nem a cseresznye. Hiába volt mandulafám, hagytam felnőni, s bizony a magasban már csak a madarak örülhettek virágai szépségének.

Szeretem a kavicskertet, s meglepődtem, hogy picike méretei ellenére is milyen jó hatást kelt:



Japán stílusban megnyírt, hétköznapi bokrokat meg sem lehetett ismerni, egyenként kérdeztünk rá a kert bemutatójától, ki-kicsoda. Furcsa szépségek, kicsi különlegességek:




A kis tó, a hozzá vezető patakkal szépen tükrözi az eget, s a környezetet.






A kert élvezetében sokat segített Érik Borja: A harmónia kertje című könyve.

 

Itt egy leírás a könyvről, képpel: Kelet-Ázsiáról könyvek útján blog



Itt pedig egy francia sorozatból, egy rész a japánkertekről:
(francia nyelven, angol felirattal)

     
(A sorozatról pedig itt: Jardins d'ici et d'ailleurs / Wikipedia)

péntek, április 06, 2018

Ha kertben dolgozom, nem készülnek képek,

így kissé megkésve pár kedvencről:
Helleborusok: 


Itt olvasható róluk pár sor: Hunyor / Botanikaland

És a kedvenc kankalinomról:


Én kérem ártatlan vagyok, a Füvészkertben vettem a palántát egy, vagy két éve....
De a budai kertekben nagyon sok helyen láttam, szerintem magról szépen szaporodik.
(Nálam tőosztással.)