kedd, május 23, 2017

Rózsamániám története

2010 környékén láttam a Rózsatársaság hirdetését, mely szerint kertlátogatások is lesznek a programjaik között: azonnal mentem hozzájuk.
S valóban, a programok között elsőként a Bécs melletti Baden bei Wien rózsaparkját néztük meg.
Addig annyit tudtam a rózsákról, mint egy átlag halandó: van piros, meg sárga, néha ettől eltérő színűre már csodaként tekintettem.
Ott, Badenben bolondja lettem, főként a történelmi, bokor és rambler rózsáknak. ( még sokáig nem tudtam melyik - melyik).

(Tavaly utazási irodával voltam, akik idén is szerveznek utat:
Rózsafesztivál a csodálatos Baden Bei Wien-ben
Tavaly a szezon kezdetén voltam, s bár meleg volt, nem volt elviselhetetlen a hőség. Vannak árnyékos részek is, de a rózsák java azért napon van. )

Voltunk arborétumban, ahol a Geschwind rózsagyűjteményt néztük meg:
Kirándulás a Zólyomi Arborétumban

Templom Kata kertjében is jártunk:
Látogatás Templom Kata kertjében
Gyönyörűek voltak a rózsák, nagy bokrok, s abban a szép nagy kertben a sok növény között igen szépen mutattak.
Blogjából is lehetett a rózsákkal ismerkedni:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rózsák

S egyik társunk kertjében is voltam rózsavirágzáskor a Kertnézőben szervezésében. Sajnos elfoglaltsága miatt az ő kertje már nincs benne a programjukban, pedig igen szép, hangulatos kialakítású kert, s Pesthez is közel van.
Két rózsakert így is szerepel még programjaik között szerencsére.
Az egyik ezek közül a rózsára van kihegyezve:
Rózsa, rózsa rengeteg

A legnagyobb, legizgalmasabb élményem a Steinfurthba tett kirándulásunk volt 2 éve a Rózsatársasággal:
RÓZSAFESZTIVÁL 2015 - Steinfurth-i kirándulás
Amiről csak annyit mondhatok, hogy fantasztikus volt...