az OBIban találtam őket:
péntek, április 20, 2018
szerda, április 18, 2018
Tulipánok: élőben az igaziak
de emlékezni segítenek a képek, mit, hova ültettem.

Nem szoktam kiszedni őket elvirágzás után a földből, csak ha már alig virágoznak. ( Akkor már a földben elnyomják egymást a szaporodó kicsi hagymák.) Úgy látom, 3-4 évig így is szépen díszítenek.
Tavasszal, mikor virágoznak, kis füzetbe összeírom azokat a területeket, ahonnan hiányzanak, s ősszel így újabb területeket ültetek be kb. 7-8 tulipánnal, foltonként.
A következő pár évben megtöbbszöröződnek, majd szép lassan leállnak a virágzással.
Szeretem a botanikai tulipánokat nagyon.
Alacsonyabbak, kis virágfejük van, de egy hagymához több virág is tartozik.
A 'flaming' típusúakat is igen kedvelem...
- s a sötétebb színárnyalatokat is.
Eddig majdnem minden évben
Tulipánvilág - TulipánVilág
Szászírisz - Szász Íriszkert
Fexin - Fexin Virághagyma Webáruház
volt, ahonnan rendeltem a tulipánokat, s csak néha vettem máshol egy- egy csomaggal.
Mivel születésnapom nyár végén van, s addigra már kaphatóak a kertészetekben, volt, hogy ott választhattam magamnak ajándékot. Így kétszer örülhettem neki, vásárláskor és virágzáskor egyaránt.
Sokszor gondolok virágzás idején a Tulipomania korszakára, az 1600 évek időszakára.
Mennyire értékes volt akkor akár csak egy darab tulipánhagyma, s ehhez képest milyen gazdag vagyok én most ezzel a sok szép virággal...
angolul egy cikk: Tulipomania! / The Paris Review
magyarul a korszakról Tulipánmánia /Botanikaland

kedd, április 17, 2018
John Brookes, angol kerttervező,
akinek több könyve megjelent magyar kiadásban is, most egy hónapja halt meg, március 16.-án, 84 éves korában. A hírre a Financial Times (április 14/15.-i) hétvégi számában találtam rá, Robin Lane Fox hosszú cikkében emlékezett meg róla: John Brookes' gardening legacy lives on
Az alábbi cikkeket is találtam még:
John Brookes / Oxford College of Garden Design
Author John Brookes was a rarity / The Washington Post
A Tribute to John Brookes / Society of Garden Designers
Itt egy rövid film a Vimeo-n, John Brookes at Denmans
és a YouTube-on:
Az alábbi könyvei a 1990-es években jelentek meg az Officina Nova kiadónál:
Apró kertek (The New Small Garden),
Kertek könyve (The Garden Book)
A kerttervezés iskolája;
A kertészet mesteriskolája című könyve pedig 2006-ban Ikar /Bratislava/ kiadónál jelent meg.

hétfő, április 16, 2018
Most virágoztak a cseresznyefák a Füvészkertben,
ahol Sakura ünnep volt, s annak is második hétvégéje.
( Amiket eddig én, hibásan, tulipánfának hívtam... Magnólia / Út a kerthez )
Meleg idő, gyönyörű virágok: mikor mi elhagytuk a kertet, dél körül, már sokan voltak a kertben.
Bár most a fás bazsarózsák még nem virágoztak, gyönyörködhettünk a virágzó liliomfákban:
A pálmaház mellett egy nagyon illatos virágú növényre is bukkantunk, a Delavay- illatosfára:
Egy kicsike, érdekes nevű növényke ( henye boroszlán), is virágozni készült:
S végül találtam egy újabb növénykét, amit szeretnék otthon a kertemben tudni...
A boglárcserje krémszínű változatát ( Kerria japonica "Albescens'):
csütörtök, április 12, 2018
Sakura ünnep a Füvészkertben
Az első hétvégéről lemaradtam, de a mostani, második, április 14-15.-i hétvégén feltétlenül megyek:
Sakura ünnep / Füvészkert
Sakura ünnep / Füvészkert
szerda, április 11, 2018
Kertnézőben voltam,
kicsike japánkertben, az Édenpont szervezésében.
( Volt Kertnézőben: Edenpont; Japánkert / Edenpont )
Nehezen találtam oda, s erről a béna navigáció is tehet. Kellett pár perc, hogy lenyugodva, a kertben létezve, felfoghassam szépségeit és értékeit.
Borús, hűvös idő, s a kert kicsiny mérete, a gyönyörű kilátást megzavaró légvezetékeken túllépve, sok-sok apró részlet, érdekesség volt látható:
A mandula fácska virágzott, nem a cseresznye. Hiába volt mandulafám, hagytam felnőni, s bizony a magasban már csak a madarak örülhettek virágai szépségének.
Szeretem a kavicskertet, s meglepődtem, hogy picike méretei ellenére is milyen jó hatást kelt:
Japán stílusban megnyírt, hétköznapi bokrokat meg sem lehetett ismerni, egyenként kérdeztünk rá a kert bemutatójától, ki-kicsoda. Furcsa szépségek, kicsi különlegességek:
A kis tó, a hozzá vezető patakkal szépen tükrözi az eget, s a környezetet.
A kert élvezetében sokat segített Érik Borja: A harmónia kertje című könyve.

Itt egy leírás a könyvről, képpel: Kelet-Ázsiáról könyvek útján blog
Itt pedig egy francia sorozatból, egy rész a japánkertekről:
(francia nyelven, angol felirattal)
(A sorozatról pedig itt: Jardins d'ici et d'ailleurs / Wikipedia)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)