szép képek: 2007-es felvételek, Brigitte Rieser képei a flickr-en.
Rudolf Geschwind rózsák a Doblhoffparkban / Brigitte Rieser
Itt pedig egy 2016-ban, ottjártamkor készített kép. A Geschwind emléktábláról készült, mely az általa nemesített rózsacsoportnál található:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doblhoffpark. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, szeptember 24, 2019
péntek, június 14, 2019
A rózsakert Baden bei Wien-ben
az a hely, ahol a rózsák szerelmese lettem. Rózsamániám története / Én kis földem
Budapestről és környékéről elérhető távolságra van, nagyon barátságos kisvárosban, ahol szintén sok látnivaló akad. Gyógyvizes fürdők is vannak, strandok a városkán belül.
Mivel a Rózsatársasággal eredetileg csak a bécsi Volksgarten meglátogatása szerepelt a programban, így kevesebb idő jutott Badenre, mint amennyire mindenkinek igénye lett volna.
Már parkolás után gyönyörködhettünk egy kis téren levő, szép növénykiültetésében.
(Most sajnos sportrendezvény volt az egyik fürdőben, s az ahhoz társuló hangos zene nem volt a kedvünkre való, s parkoló helyet is keresni kellett.)
A parknak két főbejárata van, de több ponton, oldalról is megközelíthető, nem zárt park: a kisváros szerves része.
A Helenenstrasse + Doblhoffgasse sarok felől a leglátványosabb részére lépünk be, míg ha többi oldala felől közelítünk, szép lassan csöppenünk bele a csodába.
Rendszeresen vannak fotókiállítások is a parkban, ami nekem elsőre mindig furcsának tűnik.
La Gacilly Baden Photo Festival
A viszonylag új pergola megoldásait mindig lefényképezem, remélve, hogy egyszer sor kerül rá, hogy saját kertben megvalósíthassam, - persze kisebb léptékben.
Az egyszerűbb, régi pergolán is gyönyörű rózsák futnak.
Vannak különálló támrendszerek, melyre a rózsák felfutva oszlopokat képeznek.
Igyekszem a kedvenceimet minden alkalommal meglátogatni, s ez az apró virágú rózsa is közéjük tartozik.
Itt a tavalyi bejegyzésem:
Rózsakertben voltam / Én kis földem
S ezt is találtam mástól:
Baden bei Wien / Bécsből jelentjük
Bármikor elmegyek újra, bármikor visznek, itt már otthon érzem magam. Most már illene tényleg németül is tudni kicsit...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)