Szombat délután 3 óra körül értünk oda. Alig lézengett pár ember, növényvásár egy-két stand; -- az utóbbi évekhez képest nagyon gyenge volt.
A Japánkertben a vezetés végét kaptuk el, s utána már hiába vártunk a következő vezetésre.
(S amíg- hiába- vártunk, a szomszédos sportpálya naptól felforrósodó gumiszaga elől menekülnünk kellett a kert belseje felé. Nagy múltú japánkert, szegény, mi mindent el kell viselnie.)
A cseresznyefák viszont kitettek magukért, ők nagy lelkesedéssel fogadtak minket.
Mindig nagy élmény beállni a kertben levő hatalmas fenyő alá, melynek alsó ágai lehajlanak a földre.
Hangulatos, barátságos hely nagyon.
Ezt a kertet is keresztanyámnak köszönhetem, hogy megismerhettem, aki több botanikus kertbe is elvitt magával.
(Jellemző, hogy a kert közelében éltem diákként több évet, s nem is tudtam róla, hogy létezik...)